Grafogirl és a Front c. film forgatása

A külföldi, magyarul nem tudó ismerősök, barátok, rokonok miatt elkezdtem lefordítani angolra is a forgatásról szóló írásokat! Nyilván azért nem vagyok „pörfikt" ezért igénybe veszem időnként kanadai rendezőleány segítségét. Néha csak javítgat, néha meg törli a baromságaimat! No tessék itt lehet olvasni www.frontfilmenglish.b13.hu Egy kicsit aggódom, mert néhány írásba így utólag beleolvastam és erősen élek a gyanúval, hogy némelyik élménybeszámoló átfordítása meglehetősen nehéz lesz, vagy talán ki is kell hagyni? No majd meglátjuk. Amit közzéteszek, az tuti javított! Viszont felhívom figyelmet, hogy némi változtatás lesz a fordításokban, hiszen a különböző kulturális háttér, nyelvi különbségek ezt mindenképp megkívánják. Különben nem értené meg, pl. egy chilei, vagy egy kaliforniai haverom, ha csak azt írnám le, hogy a rendező az 56-os magyart beszéli.
Aztán legyen nyugodt mindenki a forgatásról szóló honi nyelvű írásoknak itt még nincs vége, ám olyan helyzet alakult ki, amiről még nem beszélhetek!

Mindenhol vannak problémák, még egy forgatáson is, nem lenne teljes a kép, ha erről nem írnék! Felhívom mindenkinek a figyelmét, hogy az itt közzétett dolgok csakis az én szubjektív véleményem, senki sem befolyásolt ez ügyben, engedtessék meg nekem az írói szabadság, hogy úgy írjak a konfliktusokról, a nehézségekről, ahogy én láttam. Bár az is igaz, hogy jó néhány szereplőt, segéderőt kikérdeztem ki mit is gondolt az itt elvégzett munkálatokról, egymásról és természetesen mindenkiről, aki részt vett ezen a filmforgatáson! Mindenképp tanulságos lesz, azt garantálom!

Mit tehet egy rendező, akinek épp gondja van a filmjével. Nyilván sok mindent, ám elsősorban várakoznia kell, arra, hogy történjen valami. Fő a nyugalom, amire nem árt rásegíteni egy kis mozgással! Kedves rendező kisasszony mivel nagyvárosban nőtt fel, hozzá van szokva a nyüzsgő életmódhoz, ám itt vidéken egy kisváros kellős közepén maximum alkoholista lehet, jó magyar szokás szerint. Hiszen itt az egy főre jutó kocsmák, talponállók száma meglehetősen magas a lakosság lélekszámához képest.
Ám inkább munkaterápiát javasoltunk neki. Ugyanis az idegesség és a feszültség legjobb ellenszere a fizikai megpróbáltatás. Mivel a kertben úgyis elszaporodtak a cserbókák, vagy más néven gyermekláncfüvek, „jóanyám" kitalálta, hogy a legjobb lenne, ha kikapálná ezeket a nemkívánatos gyomokat. A friss hajtásokból készítettem már salátát, de még így is igen sok van. Így lett az, hogy a torontói csaj minden reggel a kertben kezdi a napját. Sőt a szomszédok megrökönyödésére élvezi a „kapafitnesszt", mivel valóban izmosodik a hátsója és a karja is. Az aipodon kapálás közben zenét hallgat és ehhez óbégat is időnként. Persze a szomszédok nem tudják, hogy ilyen parányi szerkezeten jön a zene, csak azt látják, hogy lihegve dolgozik és énekelget csak úgy magában! Még az öltözékről is kell szólnom egynéhány dolgot. Napszemüveg, általában zöld rövidgatya, sárga felső, rózsaszín gumikesztyű. A ruha azért ilyen tiritarka, mivel a lánynál csak téli ruha van, eredetileg március elején akart hazamenni. Ám mivel nekünk is vannak kanadai rokonaink, akik egy időben mindenféle second handos, meg kinőtt ruhát küldtek, addig amíg nem szóltunk nekik, hogy mi effélét nem hordunk. No tehát itt van vagy két zsáknyi nyugati ruha amihez nem igazán nyúltunk az elmúlt 20 évben, aztán ha már itt van ez a kanadai csaj, akkor hordja el a saját hazája ruháit. De szerintem, már ott is totál kimentek a divatból. Így kerültek hozzá az itt abszolút furcsa ruhák. A szomszédok kérdezősködnek is, hogy mi a franc lelte már ezt a csajt? Nyilván főleg az éneklésre értik. De megnyugtatjuk, hogy semmi különös, zenét hallgat és élvezi a munkát! A szomszéd csak meredten néz! „Mi, a kapálás tetszik neki? Hátha ennyire belegyött, jöjjön már hozzám is" Amúgy sosem tudtam megérteni, hogy az amúgy jó hangi adottságokkal megáldott ember, ha felvesz egy fülhallgatót és a zenehallgatáshoz elkezd énekel is, mitől lesz fülsértő a hangja!?
Amúgy arra gondoltam lehet, hogy ki kéne adni egy zenés dvd-t, a kerti kapálás jótékony fartájéki hatásáról. Már el is képzeltem „és akkor kettőt kapálunk balra és vágd a füvet, vágd a gyomot, ott van még egy és most jobbra és vigyázz a lábadba ne vágd!"
Aztán mivel a leányzó ilyen cefetül belejött a kerti munkákba egyre kevesebbet cigizik! Azt mondja, hogy nem bírja szívni, ha erős tempóban kapál! A végén még le fog szokni a dohányzásról!
Mindenesetre, a „kapafitnessz" dvd-re előjegyzést felveszünk, garantáltan megmozgatja épp azokat a testrészeket, amelyek formálása a legnehezebb egy szimpla fitnessz teremben!

Befejeztük a forgatást, ám a film valahol az operatőr és az előhívó intézmény között eltűnt! A lényeg, hogy nincs a rendezőnél! Erről hosszasan írhatnék, ám mivel valószínűleg az illetékesek is olvassák ezeket a sorokat, addig amíg nem tisztázódik a helyzet, hogy ki és hogyan próbálja lenyúlni a filmet addig mellőzöm az erről szóló információkat! Drukkoljatok nekünk, hogy minden simán menjen és hogy ne az legyen a véleménye a kanadai magyaroknak, a külföldieknek, hogy nálunk olyan emberek élnek, akik képesek egy filmet lenyúlni. Ígérem, mindenről részletesen beszámolok! A végén még krimi kerekedik a filmforgatás viszontagságairól szóló írásból!

Itt lenne két fotó is az orosz katonákról! Felhívom a figyelmet, hogy a kisebbik is megvan 180 cm!   

A szereplőkről való értekezések között a végére hagytam a főhősnőnket. Az egyik legnehezebb feladat egy olyan leányzót találni, akinek az arca jól mutat egy hagyományos kendőben. Vagyis tényleg tudunk belőle falusi asszonyt varázsolni. A szemeinek beszédesnek kell lennie, mivel valljuk meg, nem sok szöveg van a darabban. Mindenütt kutattunk, ahol csak lehet, aztán arra gondoltunk, ha a kis orosz katonát sikerült felkajtatni az egyik barátkozós oldal segítségével, akkor ez össze fog jönni a főhősnőnk esetében is. Elsősorban a közeli és távoli rokonok, barátok, ismerősök ismerősei között keresgéltünk. A szerepe szerint Marika névre hallgató fiatal nőt, épp a bátyám ismerősei között fedeztük fel, bár a fotó nem volt valami túl nagy, ám úgy éreztük a szemei tükrözik azt a visszafogottságot, amire nekünk szükségünk van. No és láss csodát, kiderült, hogy választottunk egykor valóban színészkedett és elég hosszú ideig. Aztán beindult a gépezet, már csak fel kellett keresni és rá kellett venni erre a szerepre. Ezt hívják igazi szerencsének! Továbbá a fotóval ellentétben már a haja is hosszú volt. Ugyanis rendezőnk egyben biztos volt, nem akar parókát ráadni a főszereplőre.
Olyan csodás volt Marikánknak a tekintete, hogy egyszerre tükröződött benne a félénkség, a visszafogottság és valamiféle mély fájdalom. Nem is tudom, hogy tud ennyire kifejezően játszatni a szemével. Bár az utóbbi években eltávolodott a színészettől, csak abban reménykedem, hogy visszatér ehhez az igazán neki való foglalkozáshoz, hiszen kétség kívül tehetséges.
No és miért Marika és Marika címet adtam ennek a kis írásnak? Korábban említettem, hogy az intéző szerepét komoly megfontolások alapján egy nőre bíztuk, hiszen így sokkal hitelesebben adhat bátorítást főhősünknek egy kisgyerekével menekülő asszony, mint egy idősödő férfi. Az intézőnket valóban Marikának hívják, mármint a civil életben. Talán ez az első jelenet tette rám a legnagyobb hatást, ekkor lettem egészen bizonyos abban, hogy választásunk tökéletes volt, mind a két nővel kapcsolatban. A két Marika  egymással szemben állt. Az intézőn tükröződnie kellett, hogy ő más körökből való, a főhősnőnek pedig úgy kellett erre az asszonyra néznie, mint aki igencsak ad az ő véleményére, sőt valójában kissé alsóbbrendűnek érzi magát. Nem messze álltam tőlük a forgatás idején és egyre csak néztem az arcukat. A rendező biztatására megváltozott a tekintetük. Az intézőt játszó Marika egyre jobban kihúzta magát, egyenes derékkal, összehúzott szemöldökkel szólította meg főhősünket, aki visszahúzódó, sőt visszafogott parasztasszonnyá vált, aki szinte megszólítani sem meri a gyerekével menekülő asszonyt. Egy pillanatra ugyan sorközösséget vállalnak, felsejlik hasonló sorsuk és magányosságuk, hiszen itt valójában két anya találkozott egymással, ugyanakkor remekül érződött a társadalmi különbségük is. No ez kérem az igazi összhang a két szereplő között, akik korábban még hírből sem ismerték egymást. Ám, amit a következő forgatási napokban a főhősnőnk alakított, az aztán igazi színészi teljesítmény és valóban nem játszhatta más, csakis Ő és köszönet neki érte. Nélküle ez a kis filmecske nem lenne az, amilyenné személyiségével és tehetségével elvarázsolta nemcsak az egész filmet, hanem mindenkit, aki ott volt és látta, hogyan játszik!

Avagy a Nagy Orosz Katona...

Lenin apánk tartotta szavát és a forgatásra elküldte egyik emberét a Big Orosz Katonát, az összes kellékkel, eredeti orosz ruhával egyetemben. Bár a rokoni szálukat nem volt időm kikérdezni, mindenesetre Nagy Orosz Katonánk talán egy kis hasonlatosságot mutatott a fejemben élő Leninre, ám a színésznek jelentkező embere sokkal, ismétlem sokkal szélesebb és magasabb is. Nagyjából Dupla Lenin. Bár lehet, hogy csak a szovjet katonaruha és a szakáll tévesztett meg? És valóban 140 kg és majd két méter, ahogy azt Lenin apánk megírta. A színészünk, ahogy magára öltötte fellépő ruháját, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy valódi uniformis, mindenkiben megállt még a lélegzet is, tekintete méltóságot tükrözött és egyben ellenmondást nem tűrően nézett ránk, pici filmesekre. Ám amikor már mindenki azt hitte, hogy itt valami gond lesz, Big katonánk elmosolyodott és viccelődéseivel szinte végig tartotta mindenkiben a lelket kifejezetten a kritikus órákban, amikor már a fáradság a legelviselhetetlenebbül jelentkezett.
A rendező, meglátásom szerint, azért szeretett vele dolgozni, mert már a szerep előtt olyan kérdéseket tett fel és úgy készült az alakításra, hogy öröm volt nézni, sőt arra gondolni, hogy egy felkészült emberrel van dolgunk. Látszott igen is tisztában van a szerep adta lehetőségekkel és néhány ötletét bele is vettük a filmbe, hiszen ezekkel lett igazán teljes az orosz katona alakítása.
Jómagam, jobbára a főzési tudományommal próbáltam a kedvére tenni, ha már olyan messziről jött, tartsuk jól ezt a nagyembert! Az első estés chilis bab utólagosan átgondolva, talán nem volt a legjobb döntés, mivel másnap az egész stáb egy pici konyhában volt összezsúfolva. Aztán jött a húsleves, fasírttal ez szerintem, mindenkinek tökéletes volt, no és a zsíros kenyér hagymával, igazi falusi ínyencség, persze azért volt kapitalista szendvics is, amely arról kapta a nevét, hogy rendezőnk ugye Kanadából jött és ő egy szelet kenyérre 8-10 szalámit tett, pazarló módon!
Orosz katonánk a felvétel szüneteiben mindenkivel élénk diskurzust folytatott és remek emberismeretről tett tanúbizonyságot. Bátyámmal közölte, aki épp szerelmi bánatban szenved, hogy szerinte nincs is semmi gondja, csak ráférne már, hogy egy jó nagy hátsójú leányzó az arcára üljön. Rokonom szólni sem mert, nemhogy röhögni, mi persze vihogtunk helyette is. Elmondta szinte az egész stábról, ki mennyire jó munkaerő és kinek hol is kéne javítani. Hozzám is volt mindig néhány jó szava, közös fotónk készítésekor meg is jegyezte „Jó pár lennénk mi Grafogirl, csak nehogy rád feküdjek!" No igen az én 45 kg-mal és apró termetemmel, a válláig sem értem.
Mindenesetre csak azt tudom mondani, hogy Éljen Lenin, aki tényleg a szerephez tökéletesen illő színészt és egy igazi jelenséget küldött hozzánk, aki nem utolsó sorban igazán remek ember is.

Egyszerűen remek volt. Ezt lehet elmondani a kis orosz katonát alakító fickóról. Hihetetlen hogyan is akadtunk rá. Ugyanis még január legelején azon gondolkodtunk, hogy ki is játszhatná a filmben szereplő ifjú orosz katona szerepét. Ő lenne az, aki megpróbálja a megerőszakolni a főhősnőt, Marikát, ám tette sikertelen, mivel a hölgy ellenáll a gaz tettnek, sőt még pofon is vágja szegény próbálkozót. Aztán éhező katonánk kap egy tányér levest, majd kiteszik a szűrét.
Tehát ott tartottam, hogy abban tökéletesen egyetértettünk a rendezővel, hogy olyan fiút kell keresnünk, akinek elég karakteres az arca, ne legyen több, mint 16-19 éves és mindenképp meglegyen benne valamiféle megfoghatatlan ártatlanság, de legyen elég belevaló csávó is, hogy eljátsszon egy efféle „erőszakolós" szerepet. No épp kezdett nagyon beijedni a rendezőm, mivel úgy érezte ilyen fickó nincs is, legalábbis az ismerőseink körében biztosan nem találunk a kritériumoknak megfelelő példányt. Ezért elrohantunk Miskolcra, nagy nehezen kinyomoztunk egy amatőr színtársulatot, de ott jószerivel csak lányok voltak. A buszon, a piacon, az iskolák előtt már mindenütt a megfelelő fiút kerestük. Kész idegbaj volt már az egész. Épp ezért elhatároztam, hogy ennek véget vetek, valahogy megnyugtatom a rendező leányzót.
Az egyik népszerű barátkozós oldalon a részletes keresésre kattintottam, beírtam a kategóriákat (település név, kor: 16-19, fotóval, ja és persze csak fiúk jöhettek szóba) Mivel nem egy túl nagy városról van szó kb. kétoldalnyi hímneműt dobott ki a gép. Az első oldalt közepén észrevettem egy érdekes srácot, nyomban kinagyítottam a képet és mutogatatom a rendezőnek. „Na nézd már Ő pont jó a feladatra" Talán be is zárom az ablakot, ha a film megálmodója nem jajdul fel meglepetésében, hogy „Jesus, milyen jó pofija van!". No persze ezen felbuzdulva még végig néztünk megszámlálhatatlan mennyiségű fiút, de akárhogy is agyaltunk, mindig ott lebegett előttünk az első választásunk. Mivel a helyi gimi tanulója volt egy kedves tanárnőnek írtunk, aki már korábban is felajánlotta nekünk a segítségét. Arra kértük, hogy ugyan mondjon már valamit erről az orosz katonának megálmodott legényről, sőt egyáltalán ismeri-e választottunkat. Aztán nem, hogy ismerte, egyszerűen tökéletesnek tartotta az első klickemet, mivel nemcsak alkatilag megfelelő, hanem még színészi adottságai is vannak a leendő oroszunknak!
A forgatáson az orosz uniformis úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna, rákerült a fejére egy jókora kötés is a hozzá tartozó vérfolttal egyetemben. Ami annyira természetesre sikeredett, hogy amikor a forgatás helyszínére indultunk és egy buszmegálló közelében várakoztunk rá, , mindenki csak őt nézte, ahogy fut az autónkhoz. Nem mintha a katonaruha már nem lett volna elég megdöbbentő, ám ez a véres kötés még dobott rá egy lapáttal.
Nekem leginkább az tetszett, ahogy eljátssza, mennyire nem érti, mit mond neki, Marika a közös jelenetükben. Hiszen elvileg ő oroszul ért, partnere pedig magyarul beszél hozzá. Olyan ártatlan boci szemeket meresztett, mintha tényleg elfelejtett volna minden magyar szót. No és a pofon széria. A szerep szerint a főhősnő, lekever egy nagyot az ifjú katonának. Vagyis csak egyszer kellett volna Marikánknak jó nagy maflást adnia, ám ugye a film világában ezt többször is felveszik. Nem is tudom hány pofont kapott már szegénykém, amikor a rendező kiküldte a hűvösre, mivel túl vörös lett az arca. Egyszerűen profihoz méltóan viselte az ütéseket és mikor megláttam az égő arcát, csak annyit szólt nekem „Nem is fájt", de azért erősen tapogatta egyre dagadó pofiját.
És még mondják azt, hogy nincsenek véletlenek. Ám annyi váratlan és véletlen egybeesésnek köszönhető az, ahogy rá akadtunk kedves szereplőnkre, hogy ez minden bizonnyal csak is a szerencsénknek tudható be!.

 A mi kis orosz katonánk...

 Az az ágy az erőszak színtere...

 Egy kis kellék...

Még magam sem hiszem el, hogy befejeztük a forgatást. Véget értek kezdeti megpróbáltatásaink, a helyszínkeresés, a szereplő válogatás és még sorolhatnám, no és maga a forgatás viszontagságai.
Az elmúlt hétvégénk annyira húzós volt, hogy utána nagyjából 3 napig nem is bírtunk érdemlegesen semmit sem csinálni, egyszerűen nem funkcionált normálisan az agyunk, bár az is lehet, hogy ez a végleges leépülésünk első jele, no mindegy. Hátra van még a digitalizálás és a vágás, de az már nem is hasonlítható ehhez a munkához. Bár itt nem szeretném lebecsülni a vágó teljesítményét, ám mindenképp úgy gondolom, hogy meleg szobában dolgozni, vagy kint a hidegben egészen más komfortérzettel jár!

Az a bizonyos Irénke néni...

Irénke néniről azt kell tudni, hogy ő eredetileg egy fővárosi mérnöknő, aki egy merész gondolattal régi parasztházat vásárolt vagy 15 évvel ezelőtt, amit nagy gonddal próbál az eredetihez hasonlóan helyreállítani. Az egyik helyszínűnk az ő becses háza lett. Ide kopogtat be főhősnőnk, érdeklődve arról, kik is érkeznek a faluba és meddig maradnak.
Nem is kellett gondolkodni azon kié legyen a szomszédasszony szerepe. Természetesen, magára a ház tulajdonosára Irénke nénire gondoltunk. Amint ráadtunk egy kendőt tudtuk, hogy ez egy remek választás, tipikus paraszt nénivé varázsolódott át, a francokat pesti ő, a kendővel a fején igazi falusi néni lett belőle. Aztán egykönnyen ráállt a szerepajánlatunkra, sőt kiderült, hogy a háza közelében van egy üres istálló és még kút is, ami szintén szükséges az egyik jelenethez. Irénke néni rögtön keresett magának egy filmbeli férjet is, akinek a kakaraktere nagyjából alkalmas a szerepre. Attól féltünk azonban, hogy az elhúzódó forgatás esetleg az idős nénit majd kifárasztja, ám szinte ő tartotta a stábban a lelket és még hajnali fél kettőkor is olyan volt, mint amikor délelőtt fogadott minket. A színészi képességeiben egyáltalán nem csalódtunk, hiszen még anno valamikor népi táncos is volt, így hozzá van szokva a közönséghez, így a szerepet is olyan könnyedén alakította, mintha világ életében kamera előtt dolgozott volna, sőt egyszerűen elemében érezte magát, akárcsak egy igazi profi. Pedig tényleg egy 72 éves statikussal volt dolgunk!
Az is kiderült kérem, ezen a helyszínen, hogy hányan férnek be egy pici hagyományos konyhába! A stábbal és a technikai felszereléssel együtt igen-igen sokan, csak az a fontos, hogy jól lapuljunk a falhoz!
(folyt.köv.)

Az a bizonyos kút nem messze Irénke néni házától..

Az istálló belül...

 és kívül..

Ez egy valóban hagyományos konyha...

Irénke néni a sztárunk...

Avagy az orosz katona esete... 

Lenin a mi megmentőnk és a jótevőnk! Ugyanis az történt, hogy épp a II. Világháborús kellékek miatt nyekeregtem a blogban, amikor is kaptam egy e-mailt magától a nagy Lenintől. A dolog egyáltalán nem vicces, Lenin apánk blogozik mostanság és keresi, hol is tudna segíteni a magunkfajta ifjú és lelkes munkásoknak. (www.lenin.b13.hu) Tehát, ahogy említettem, Leninünk e-mail útján nyilvánította ki szándékát. Komoly levélre tessenek gondolni, kérem! Tisztelt Lenin elvtárs ugyanis felajánlotta segítségét Grafogirl elvtársnőjének, miszerint amennyiben szükségem lenne eredeti orosz ruhákra, fegyverekre támogatja az ilyen irányú tevékenységünket, természetesen tekintsük adakozását afféle szocialista segítségnyújtásnak, amiért a büdös kapitalistákhoz hasonlatosan nem vár fizetséget. Először azt gondoltam, ez pusztán egy vicces e-mail, ám mivel fotókat is kaptam fent nevezett kellékekről el kellett fogadnom, hogy jótevőnk mégiscsak valóságos. Érdeklődtem is nála, hogy ugyan, ha sűrű dolga engedi, játssza már el a történetben jelen lévő idősebb orosz katona szerepét. Ám Lenin apánk hajlott korára hivatkozva nem vállalta a felkérést, ám biztosított arról, hogy egy megbízható, ifjabb és életerős távoli rokona, akinek karaktere tökéletesen illik a szerepbe mindenképp elvállalná ezt a fajta invitálásunkat, így a ruhákkal együtt megkapunk egy nagyjából 140 kg-os majd két méteres férfiút. Sikerült is beszereznünk fotókat az önjelölt orosz katonát játszó színészünkről. A rendező meglátván a valóban gigantikus katonát teljes harci díszben, első meglepetésében felsikított, aztán a következő sikoly az én számat hagyta el, mivel legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen tökéletes orosz katonánk lesz. Imigyen kiválasztott szereplőnk jelen hivatása szerint szódás mester egy távolabbi faluban. A sors pikantériája, hogy az egyik német katona, aki az oldalkocsis motort leszállította a forgatásra ő szintén szikvizes. Ezúton szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem adtunk ki pályázatot a szikvíz gyárosok körében, amatőr színeszek után kutatva, pusztán a sors és a véletlen hozta így, hogy mind az orosz, mind a német katonánk a szóda gyártásával foglalkozik, amely termék kiválóan alkalmas lesz a forgatás utáni fröccsözéshez.
Bár eddig személyesen nem találkoztam Lenin elvtárssal, mégis igazi köszönet illeti a segítségért, mind a remek színész, mind pedig a rendelkezésünkre bocsátott kellékek miatt. Tehát Éljen Lenin!